Néhány esemény a közelmúltból:
Október 31-én egy fesztivált fognak rendezni errefelé, ahol mindenki megcsillogtathatja a tehetségét.
Engem is megkeresett egy kínai csajszi, hogy vegyek részt. Nekik van egy színdarabjuk, amiben szerepelni kéne. Ja és hogy énekeljek duettet egy kínai lánnyal. Mondtam, hogy én - bár igen szeretek - nem tudok énekelni. Azt mondta, hogy az nem baj, az a lényeg, hogy szeretek. Különben is - mondta, miután meghallgatott - sokkal jobban énekelek mint a koreai srác tavaly. Hát ez azért megnyugtató volt. Mondtam neki, hogy vállalom. Ki ne vágyna arra, hogy egyszer megtapsolják a szép énekéért. De azért mondtam, hogy ha tud, keressen mást.
Végülis talált, úgyhogy nem kell énekelnem. Helyette egy vicces (??) színdarabban veszek részt. Ott is lesz ének, tánc, bunyó, minden. Na majd meglátjuk.
Legtalálóbban az egyik magyar lány fogalmazta meg az esemény lényegét: "Miklós, ezeket nem érdekli, hogy te hogy énekelsz. Az a lényeg, hogy majomkodjál nekik, ők meg röhöghessenek rajtad." Na igen...
Múltkor a japán bácsikával, egy koreaival, meg a magyar lányokkal elmentünk egy japán kifőzdébe. Ott megkérdezte egy vendég, hogy honnan jöttünk. Miután a japánt meg a koreait udvariatlanul kiosztotta, arról kezdett el lelkendezni, hogy mi tulajdonképpen kínaiak vagyunk, mert a a hunok azok kínaiak, és hát a hun és a magyar ugyanaz. Még Attilát is ismerte, és ékes shandonghua-ban elmesélte a hunok történetét a másik vendégnek. Végül még fényképezkednem is kellett vele, hiszen én: "...majdnem úgy nézek ki mint Attila." Na persze...
A négyes csoport jobb mint vártam. Már beilleszkedtem, megértem a tanárokat, szal szép az élet.
Isten óvja a Királynőt!
