Először is: Sok szerettel szeretném üdvözölni a blog szerző között Norsit, (az egyik itteni magyar lányt) aki a későbbiekben vendégbloggerként néhány élményét fogja megosztani itt.

A kultúra hét második fele is sok izgalmasat tartogatott. Szerdán délután ellátogattunk az egyetem gyakorló általános iskolájába, ahol részt vehettünk egy igazi kínai tanórán. A tanóra úgy nézett ki, hogy beültettek minket a színházterembe, és a színpadon folyt az oktatás. Nyilván egy átlagos órán is minden diák azonnal tudja a választ, és ha véletlenül beleakad a hadarva mondott, - nyilván nem előre betanult - szövegébe, akkor sincs baj, mert ott van előtte a lapon a válasz. Egyébként aranyosak voltak, bár a legtöbb koreai - és nyugati - kollega a jól megérdemelt ebéd utáni szundizását iktatta be az óra tartalmára. Utána kisebb csoportokba oszlottunk, és meglátogattunk osztályokat, ahol komplett kis műsorokkal készültek nekünk. Az döbbentett meg, hogy itt milyen sokan vannak egy osztályban. Legalább ötvenen. Egész aranyos műsorral készültek, énekeltek táncoltak, ugráltak. Nekünk is kellett énekelni, bemutatkozni, persze fényképezkedni, és minden gyereknek aláírni a füzetét. A végén ötven gyerek egyszerre tolta a képembe a pőapíroakt autogrammért. Kicsit sokkoló volt. Viszont tudtak angolul. Jó, nem lehetett velük beszélgetni, de pár alapmondat megvolt. Pedig csak 10 évesek.

A mindenki a saját nemzeti ételét főzze programra, mi gulyással készültünk. Bár minden tanár bizonygatta, hogy az egyetem ad pénzt, hogy vegyünk hozzávalókat, és mi csak főzzük meg, és amit eladunk, az abból befolyó pénz a mi zsebpénzünk, kész csőd volt ez a programpont, elsősorban a drága marhahús miatt. Az egyetem összesen 70 yuant adott, és csak a marhahús 90 yuan volt. Ráadásul nem is volt szép, épp csak határeset.

És akkor péntek este színház. Az egyetem színházterme dugig megtelt. És amilyen gazok voltak a szervezők nem foglaltak nekem helyet. Amikor az uccsó próba véget ért, döbbentem tapasztaltam, hogy hely nincs már. Kérdeztem a kínai barátaimat, szegények kissé kellemetlenül érezték magukat emiatt, de nem volt hely. Hát érezzék is! Ha bohóckodm nekik, akkor legalább ne a színpad mellől kelljen végignéznem az egészet. Ettől eltekintve aranyos volt minden darab - külön kiemelném a hatos csoport "koreai hagyományos táncát" - és a kínaiak igazán jó közönség. Állandóan tapsoltak, éljeneztek. Pedig szerintem szánalmasan nézhettem ki wushutanoncként.

Amint lesznek fényképek felteszem őket, különös tekintettel az iskolai előadás alatt édesdeden alvó és a Starcraftról álmodó koreaiakra.

Jövő héten - talán pénteken - negyedéves vizsgáim lesznek.

Isten óvja a Királynőt!